Oklevélátadó ünnepség – avagy kezdődik a búcsúzás

Hova rohan az idő? Kérdezem, amint felfedezem az órarendünkben megjelenő oklevélátadó ceremóniát. Hónapok óta kényelmes burokban éldegélünk, mondogatjuk, hogy lesz arra még idő, amint valami cél/terv/program felvetődik. Innentől kezdve már nem mondhatjuk ezt. Oklevelezés a tanítás utolsó előtti napján, majd vége a szemeszternek, egy hét vizsgák és mindenki szélnek ered, mint a pitypang. De ne rohanjunk annyira előre!

              A tanítás utolsó hete az általános iskolás szünidő előtti hétre emlékeztetett bizonyos tekintetben. Kissé felszabadult és vidám, kissé feszült és tanácstalan. Az ünnepség előtt két nappal került megrendezésre a félév utolsó nagy bulija, ami elképesztően jól sikerült, a diákszövetség kibérelt nekünk egy hajót a Saone folyón, welcome drink, póló és alkoholos filc is járt a belépőjegyért cserébe. Az éjszaka első felét azzal töltöttük, hogy a sötét tánctéren írogattunk egymás fehér pólóira megindítóbbnál megindítóbb prózákat. Legtöbben csak másnap jutottak el oda, hogy el is olvassák (kisilabizálják a többiek kézírását), de nem is baj. Gáz lett volna a tánctéren könnyezni a szívmelengető üzeneteken, amiket a barátaim firkáltak a pólómra. A pólódedikálás után kihirdetésre kerültek az Erasmus-díjak nyertesei, legcukibb srác, lány, pár, legőrültebb ivó, királynő és király. Az egyik legjobb buli volt az itteni időnk alatt, az biztos.

              A másnap másnapján pedig elérkezett az oklevélátadó. Érezni lehetett, hogy mindenki enyhén érzékenyült állapotban van, így sorra tapsoltuk egymást, ahogy szólítottak minket egyetemenkénti ábécésorrendben, hogy átvegyünk az oklevelünket és a nyelvtudásról szóló dokumentumot, majd a rettenetes megvilágításban elfogadható fejet vágjunk a kamera előtt. Több-kevesebb sikerrel, de mindenki sorra került, én pedig különösen értékeltem a nemzetközi koordinátorunk próbálkozását a „Pécs” szó kiejtésére (inkább úgy hangzott, hogy „peksz”). Végighallgattunk a távozás protokollját, a jótanácsokat a hazaköltözéssel kapcsolatban, majd megnéztük a képeinkből és klipjeinkből összeállított kis videót, ami fokozta a hangulatot és a hangerőt is, ugyanis előkerült pár igen vicces kép vagy emlék.

 Ezek után a kiállítóteremben megvendégeltek minket egy nassolós svédasztallal, amin francia jellegzetességek és édességek voltak, mint pl. escargot, szagos francia sajtos pogácsaszerűség és gyönyörűen dekorált trüffelek, macaronok és tarte-ok. A nagyjából ötven fős társaságunknak pontosan öt percbe telt elfogyasztani a falatkákat, majd a kis társaságom összeverődött és tartottunk egy rögtönzött fotózást az egyetem előterében, hogy megemlékezzünk e jeles napról. Diplomaosztó kicsiben és franciában kipipálva!