Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Kiemelt

Minden, amit a franciákról tanultam

Mit tanultam a franciákról négy és fél hónap alatt? Elég sokat, azt már most elárulom. Sokan beszélnek kultúrsokkról, ami elméletileg mindig bekövetkezik, amikor az ember külföldre költözik és beilleszti magát egy teljesen másik ország és kultúra kellős közepébe, így ez egy olyan szó, ami sok(k)szor előkerül az Erasmussal kapcsolatban. Őszintén, nálam a ’sokk’ elmaradt, de ez talán várható is volt, hiszen olyan elképesztő szakadék nincs a Magyarország és Franciaország között, bár minden relatív. Ennek ellenére többízben is előkerültek különbségek a „Nyugat” és szerény kis országunk szokásai között. Kezdjük tehát a legjellemzőbb francia sztereotípiákkal. Tapasztalataim alapján van bennük igazság, de végső soron azért ezek mégiscsak általánosítások. Mint a kinti félévem multikulturális menedzsment óráján megtanultam, ezek arra jók, hogy irányt mutassanak, csökkentség az úgy nevezett ’bizonytalanságot’ a szituációval, emberekkel kapcsolatban. Ettől eltérő módon felhasznál

Legújabb bejegyzések

Côte d'Azur - második felvonás

Côte d'Azur - első felvonás

Vizsgaidőszak dióhéjban

Barangolás Barcelonában

Oklevélátadó ünnepség – avagy kezdődik a búcsúzás